Homonnay <i>Zsolt </i>

Homonnay Zsolt

színész, énekes

"Mister X szerepében Homonnay Zsolt klasszikus bonviván. Beénekli a színházat, jelenléte van, mégsem veszi magát túlságosan komolyan."
— madainyer

A hazai operett és musical játszás egyik vezető színésze, akit csodálatos énekhangja és remek humora tett igazán népszerűvé.

Az 1971-es kaposvári születésű művész a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán Szinetár Miklós osztályában diplomázott. Már főiskolai évei alatt számos musicalben és zenés előadásban játszott.

1999-ben megkapta Che Guevara kulcsfontosságú szerepét a világhírű Evita című musical turnéjában, valamint Jézust alakította Webber Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperájában. 2000-ben meghívást kapott Berlinbe a Notre Dames-i toronyőr két szerepére: Quasimodót és Phoebust alakította. 2002 óta újra Magyarországon játszik, elsősorban a Budapesti Operettszínház előadásaiban láthatja őt a közönség.

Az azóta eltelt közel 20 évben, az operettirodalom remekeinek sorát játszotta végig. Főszerepet alakított a Csárdáskirálynőben, a Csókos asszonyban, a Marica grófnőben, A víg özvegyben, a Viktóriában, az Én és a kisöcsémben, A chicagói hercegnőben, az Egy éj Velencében, a Cigányszerelemben, a Bál a Savolyban, A Bajadérban, A Cirkuszhercegnőben, a Leányvásárban, a Háry Jánosban és a Lili bárónőben.

Ezzel párhuzamosan világhírű és magyar musicalek főszerepeinek a legjavát is elénekelte. Olyan nagysikerű produkciókban szerepelt, mint az Operaház fantomja, a Nyomorultak a Rómeó és Júlia, A Szépség és a szörnyeteg, a Miss Saigon, a West Side Story, az Elisabeth, a Dorian Gray, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Rudolf, az Abigél, a Jekyll és Hyde, a Koldusopera.

2010-2020 között a Budapesti Operettszínház csapatával rendszeresen turnézott a Disney nagysikerű musicalével a Szépség és a Szörnyeteg német nyelvű produkciójával. A magyar és a német nyelvű előadások mellett játszott már angolul, olaszul, sőt az Izraeli Operában, Tel-Avivban, egyes jeleneteket héberül.

2020-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen színházrendező szakán diplomázott. Vizsgarendezésként Brown & King Gutenberg! A musical! c. művét állította színpadra. Azóta hat jelentős operett és musicalgála, valamint Huszka Mária főhadnagyának rendezése fűződik a nevéhez. A 2024-ben Wildhorn Carmenjét állítja színpadra a Budapesti Operettszínházban.

Színpadi pályafutása mellett énekesként is szép sikereket ért el. 2005-ben Balczó Péterrel és Nagy Sándorral közösen alapították meg az Adagio énekegyüttest. A széles rajongótábornak örvendő formáció három albuma platina- egy pedig aranylemez lett. Az együttes mellett volt feleségével, Polyák Lillával két közös albumot adtak ki.

Homonnay Zsolt nemcsak színészként és énekesként kamatoztatja tehetségét. Zenei érzékenységét a dalszövegírásban és- fordításban is hasznosítja. Több magyar slágert jegyez szövegíróként, és számos népszerű külföldi dal szövegének fordítója.

2021/2022-es tanévtől a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész osztályának osztályvezetőtanára. 2023. novemberétől a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője.

Díjak

  • Az Évad Operettszínésze díj, 2022
  • Jászai Mari-díj, 2021
  • Honthy díj, 2018
  • Év musical színésze, 2012
  • Év bonvivánja, 2000